Valami más lett...

Napok óta a sírás kerülget, ha ránézel egy kis macskára, a szomszéd gyerekére, és 10-szer nézed meg egymás után a Jóbarátok utolsó részét, mert annyira szép, hogy Ross és Rachel végre egymásra találtak. A melleid sajognak, két kézzel falnád a csokit. Ja és persze vársz. Pontosabban azt várod, hogy ne történjen semmi..., ne jöjjön meg. Eljön a nap és semmi, aztán másnap sem.. és végre elő lehet venni azt a tesztet. Na jó, én rögtön kettőt vettem... biztos, ami biztos.. :)

Forrás: www.hubpages.com

Annyira még soha nem volt hosszú az a 2 perc, amíg feltűnik a csík. Mit csík! CsíkOK!! Valahogy úgy képzeltem el, hogy ránézek a tesztre, már kilométerekről látszanak a vastag, színes csíkok. A valóságban pedig csak úgy másztak fel a kis papírra, és a gyomrom a negyedére ment össze, hogy vajon megcsaltak-e az érzéseim vagy most végre jön a picike.. Aztán kirajzolódott...Igazából akkor jöttem rá, milyen ha valami szédületes. Ez az volt. Álltam és teljesen lezsibbadtam.

Szólni, vagy nem szólni...

Jesszus..., ezt most el kell mondani :D Nálunk persze nem a rózsaszín regényes állapotok voltak, a szülők messze, az Apuka jelölt (haha! Akkor még nem is tudta, hogy ő már így, nagy A-val Apuka lesz) szintén távol dolgozott, úgyhogy a könnyes egymásba borulás elmaradt. Én aztán nem bírtam ki, hogy megvárjam míg egy hét múlva haza jön... Szóval magam gyártottam amolyan babavárós fotót, amit elküldtem neki, a szokásos esti beszélgetés közben. Ha az ember sokat van távol a másiktól, és kényszertelefonál, akkor a csendek között is tud különbséget tenni. Megállt az idő egy pillanatra, és szinte hallottam, ahogy mosolyra húzódik a szája... :)

Így vagy úgy, de ez mindenkinek állati izgalmas. Megmondani az Apukának, hogy most már mindig - legalább - hárman lesztek, aztán a szüleidnek, hogy nagyszülők lesznek. Szerintem a Nagypapának kellett a legtöbb idő, hogy ezt megértse. A lánya, az ő pici kis lánya Anyuka lesz. Furcsa lehet ezt feldolgozni..:)

Forrás: pinterest.com

Aztán ha már a legfontosabb(ak) tudják a jó hírt, jön a titkolózás... Hát részemről ez állati nehezen ment. Folyamatosan ezen jár az eszed, minden mozdulatodra odafigyelsz, hiszen jön a Baba. Én úgy éreztem már messziről látszik rajtam, hogy babát várok. Éreztem, hogy süt rólam... Mondjuk sokat nem kellett várni, hogy látszódjon, de én úgy éreztem, már ekkor félreérthetetlenül állapotos vagyok.

Ooooo, és hát ne feledjük. A jó hírt kapók között ott van az orvos is. Első gyerekesként tökéletesen úgy viselkedtem az orvossal, az asszisztenssel, mintha az egyedüli csoda történt volna meg. Ja nem csak velem, hanem velük is. Végülis szerencsém volt, nagyon figyelmes volt az orvosom, szépen mindent elmagyarázott, egy is fotót is kaptam rögtön Borsócskáról. (Uhh, jó tanács. UH képeket tessék digitalizálni, mert az évek alatt szépen eltűnnek a papírról a sokat jelentő kis pöttyök...) Szóval ragyogó arccal vettem át a képet, és legszívesebben mindenki orra alá dugtam volna. De nem tettem - még. :D

És innentől, hogy orvosilag mindenhogy jól meg lett mondva, hogy állapotos az ember lánya, elindul az örök guglizás. Oldalak százai állnak rendelkezésre,hogy megtudjuk épp mit csinál bent a kis ember palánta, mekkora, milyen nehéz, hány hetes, mik a kismama tünetei, stb. Úgyhogy a 21. századi Anyuka már igazán felkészült, még telefonra letölthető alkalmazást is használhat. Szóval nagyon izgalmas és új minden, naponta olvasol újat, nézegeted a pocidat, és legtöbbünknél jönnek a kellemetlenebb tünetek.. Na de ez már egy másik téma...:)