Növekvő pocakkal az ember lánya sokat hallja, hogy ez ám az igazi csoda (ami igaz is), majd meglátod, ha megszületett. Szülés után pedig indulnak a csakababaafontos kezdetű mondatok. Nyilvánvaló, hogy az első időkben a friss anyuka arra rendezkedik be ösztönösen hogy táplálja, életben tartsa, szeresse a gyermekét, estébé, de azért mondjuk már ki hogy nem csak a baba a fontos...

Először is, kedves pocakos kismama, és újonnan lett anyuka (mondjuk ez annyira hamis, mert már 9 hónapja az vagy) ne feledd ha kint a baba, hogy Te is nagyon fontos vagy! Sőt!

A várandósság alatt mindenki erőteljesen foglalkozik a kismamával. Az orvos, a védőnő, a barátnők, a társad, amindenki: ülj le, egyél még, pihenj, tedd fel a lábad, ne erőlködj, majdénmegcsinálom, ápold a lelked (!), töltődj fel, relaxálj mittudomén. És ez állatira kell is, mert bármennyire cuki az a kis nyünyümünyüke ott bent, állatira leszív.

Aztán eljön A Nagy Nap és jó esetben valami épkézláb kórházban találod magad (még kevesekről mondható el, hogy otthon párnák között), rosszabb esetben néhány sokadik túlórájában járó egészségügyis szomszédságában. Most még hordja a gyümölcslevet, meg a kedvenc nasit a femili, de minden csoda 3 napig tart, ezek szépen lassan elmaradnak. És akkor most kérlek, hogy fogadd meg és tegyél érte, hogy fontos maradj. Legelőször is magadnak. Nem kell totál kizsigerelned magad, aki ezt várja el tőled, annak nyugodtan ajánld fel a sebeidet, fájdalmaidat, félelmeidet és azt a kis édes zsibbadós kialvatlanságot. Mindenből annyit csinálj, amennyitől Te jobban érzed magad, ne annyit amennyit a szomszéd elvár. Igen, tényleg a baba a legfontosabb, de az ő jólétéhez, boldogságához Te kellesz és nem a frissen vasalt ruha. Tapasztalatból mondom, hogy a bögrék sem sírnak a mosogatóban, ha később vagy aznap egyáltalán nem foglalkozol velük. :D

Ez a gyerekágyas állapot egész jól be van mérve: 6 hét. A terhesség 40 volt, ez a töredéke. Persze 6 hét után nem egycsapásra lesznek könnyebbek a hétköznapok, de nagyon jó úton fogtok járni. Ezért kérdezd meg magadtól, ahányszor csak túlhajtanád magad: kinek?, minek? Naugye. A gyereked persze nem fog  - tudatosan legalábbis biztosan nem - erre az időszakra, ezért arra sem, hogy poros volt a TV, és kinyírtál egy virágot. (Régóta mondom, az érdemli meg a velem lakást, amelyik egy szezont kibír élve.) Te viszont emlékezni fogsz mindenre. Nyomot hagy az emlékeken, érzéseiden és talán a tesó lehetséges érkezésén is...Hagyj időt mindkettőtöknek, hogy ismerkedhessetek. Bátran kísérletezz mi a jó neked és neki.

És emlékeztesd magad, hogy ez az állapot átmeneti. Átmenetiek a fájdalmak, a nehézségek, az egész napos etetések, az izgulások és minden ami vele jár. (Én speckó azzal biztattam magam, hogy a szülés után bármint kibírok :D ) Na de a jó dolgok is átmenetiek és emiatt épp úgy lassítani kell és egymásra meg magadra figyelned. Mert iszonyat közhely, de rohan az idő. Nem sokáig lesz olyan kis minike, hogy elveszik a kiságyban, és elfér a tenyeredben. Éld meg! Ez éppen annyira szól rólad, mint róla. Csodálkozz rá nap, mint nap, és csodálkozz magadra is. Lásd meg mennyire szép lettél az anyaságtól, fedezd fel magadban, hogy épp úgy nyúlsz a babádhoz, mint egykor anyukád hozzád. És ne feledkezz meg apáról sem. Az övé is ez az időszak, mert nekik a 9 hónap felkészülés nem olyan intim, mint Neked. Úgyhogy nézd a férfit is magad mellett, hogy válik apává. Milyen bizsergető és megható őt látni a babátokkal a kezében. 

És szeresd magad. Minden egyes nap! Azzal, hogy időt adsz magadnak. Azzal, hogy felépülsz. De akár azzal is, hogy megeszed amit szeretnél :) Kényeztesd magadat is, mert megérdemled. És a családod is megérdemel egy egész, boldog Anyukát. :)