2016. nov 26.

Üzenet a császáros anyukáknak

írta: Borsó Anyu
Üzenet a császáros anyukáknak

És magamnak is

A babavárás alatt, sőt nálam előrelátóbbak már a 70 cm-nél kisebb gyerekek látványakor elgondolkodnak azon mennyire félelmetes, fájdalmas és alkalmanként/utólag gyönyörű a szülés. Én amolyan pedáns kisiskolásként végig nyomtam a babatanfolyamot, és rendesen felkészültem mindenből a szülést illetően. Vajúdás, érzéstelenítők, alternatív szülőszoba miegymás. És igen, szépen konstatáltam magamban, hogy lehet belőle császár is. Az lett. És hogy ez mennyire egyszerűnek és szépen feldolgozhatónak tűnik a császáron-onnan, azt az tudja aki nem élte át. Aki meg igen, azoknak a többsége tudja, hogy marhára nem az. Ez az iromány sem született volna meg , ha túl lennék rajta. De nem vagyok, ezért is szól nekem is, ...

Tovább Szólj hozzá

szülés születés vajúdás császármetszés gyermekágyasidőszak gyerekágyasidőszak

2016. nov 13.

Szeresd az Anyukát!

írta: Borsó Anyu
Szeresd az Anyukát!

Növekvő pocakkal az ember lánya sokat hallja, hogy ez ám az igazi csoda (ami igaz is), majd meglátod, ha megszületett. Szülés után pedig indulnak a csakababaafontos kezdetű mondatok. Nyilvánvaló, hogy az első időkben a friss anyuka arra rendezkedik be ösztönösen hogy táplálja, életben tartsa, szeresse a gyermekét, estébé, de azért mondjuk már ki hogy nem csak a baba a fontos...

Először is, kedves pocakos kismama, és újonnan lett anyuka (mondjuk ez annyira hamis, mert már 9 hónapja az vagy) ne feledd ha kint a baba, hogy Te is nagyon fontos vagy! Sőt!

A várandósság alatt mindenki erőteljesen foglalkozik a kismamával. Az orvos, a védőnő, a barátnők, a társad, amindenki: ülj le, egyél még, pihenj, tedd fel a lábad, ne erőlködj, ...

Tovább Szólj hozzá

anya apa szülés gyermekágyasidőszak otthonababával gyerekágyasidőszak

2016. nov 08.

10 fárasztó kérdés a várandósság alatt

írta: Borsó Anyu
10 fárasztó kérdés a várandósság alatt

donttouch.jpg

 

A pocakod gömbölyödésével özönleni kezdenek a fárasztóbbnál fárasztóbb kérdések. És hála ennek a kis cuki hormonháborúnak amit átélsz, még mélyebben érintenek meg ezek a szuper kis beszólások. Oooo, és ez bizony így is marad. Onnantól ugyanis, hogy megneszelik a pocaklakót már nem lesz megállás. Se a várandósság, se a szülés, pláne nem a gyereknevelés nem magánügy. Közügy. Úgyhogy vértezd fel magad. 

A lista szerkesztés alatt, várom a jobbnál jobb kérdéseket, mondatokat tőletek is.

 

  1. Becsúszott?
    Lévén mi nem voltunk házasok, milliószor hallottuk ezt a mondatot. Jajj, de nem ám közeli barátoktól. Neem, a lehető legérdektelenebb kolléga, ezer éve nem látott rokon kérdezett rá ilyen bájosan. Mi közük? ...
Tovább Szólj hozzá

terhesség kérdések babavárás várandósság

2016. nov 08.

5 dolog amit jobban csinál nálad az Ősanya

írta: Borsó Anyu
5 dolog amit jobban csinál nálad az Ősanya

Van egy típusú nő, akit minden jó indulatommal is maximum percekig tudok elviselni. Hormondúlós időszakokban még annál is kevesebb ideig, legalábbis fizikai agresszió nélkül. A másikat meg úgy sem érti. 

Az ősanya időszámítása előtt, azaz a Te teherbeesésed előtt nem sok dolgod van vele, mert gyakorlatilag nem vesz ember számba senkit aki nem várandós/gyerekes, de minimum férjezett. Régen csak hírből ismertem ezt a típust, akiről azt gondoltam, biztosan kötött pulcsiban és szandál-zoknikban jár. De nem. Ennél sokkal veszélyesebbek, tanult, okos, csinos nők, korábban akár még empatikus vonásokkal. Mostanra azonban főjellemzőjük amellett, hogy Ők Az ANYÁK, a tökéletesség, a lenézés és a kéretlen véleményosztás lett. Némelyik ...

Tovább Szólj hozzá

szülés szoptatás születés vajúdás császármetszés lábadozás ősanya várandósság érzéstelenítés gyerekágyasidőszak

2016. nov 03.

Vizsgálatok - I. trimeszter

írta: Borsó Anyu
Vizsgálatok - I. trimeszter

uh1.jpg

 

Összeszedtem melyek a legfontosabb és leggyakoribb vizsgálatok várandósság során. Persze ettől lehetnek eltérések személyenként, orvosonként.

Várandósság megállapítása

- citológiai és nőgyógyászati vizsgálat

Ekkora van már egy (vagy több) két csíkos teszted, szuper kis hangulatingadozásaid, kevésbé szerencséseknek már hányinger, és duzzadó mellek is. A rendesebbnek meg érvényes friss citója, és szépen megússza a vizsgálatot. :D Az izgulósabb kismamák - mint én - olyan hamar mennek dokihoz, hogy még csak 0. UH - nak sem hívják, inkább -1-nek amit akkor csinálnak :) A türelmesebbje a 10. hét körül látogatja meg a nőgyógyászt, na akkor végzik el azt a bizonyos 0. UH-t, hüvelyen keresztül. És persze kézhez is ...

Tovább Szólj hozzá

terhesség ultrahang kombinált teszt babavárás toxoplasma első trimeszter vércukor vércsoport vizsgálatok vérkép citológia down szűrés down-kór

2016. nov 02.

Babaápolás - fürdetés

írta: Borsó Anyu
Babaápolás - fürdetés

babybath.png

Születés után

 

Az újszülöttek bőrét úgynevezett magzatmáz borítja, ami az utolsó trimeszterben alakul ki. Ez védi őket attól, hogy felázzon a kis bőrük a magzatvízben, majd segít a hőszabályozásban, immunvédelemben. Kórházanként más-más a protokoll, de egyre elterjedtebb, hogy nem fürdetik meg a szükségesnél jobban az első napokban a babákat, arcukat, nyakukat letörlik és persze a szüléssel járó vért eltávolítják. A WHO ajánlása szerint az első rendes fürdetés legalább a szülést követő 6 óra elteltével kell, hogy történjen, semmiképp se előbb. Ennek az az oka, hogy a kisbabák hőszabályozása nem gombnyomásra működik, egyik pillanatról a másikra, így nagy a kihűlés veszélye. Függetlenül attól mennyire ...

Tovább Szólj hozzá

apa este fürdetés babaápolás köldökcsonk csecsemőápolás napirutin magzatmáz fürdető fürdetőkrém otthonababával

2016. aug 27.

Jön a baba?

írta: Borsó Anyu
Jön a baba?

Valami más lett...

 

Napok óta a sírás kerülget, ha ránézel egy kis macskára, a szomszéd gyerekére, és 10-szer nézed meg egymás után a Jóbarátok utolsó részét, mert annyira szép, hogy Ross és Rachel végre egymásra találtak. A melleid sajognak, két kézzel falnád a csokit. Ja és persze vársz. Pontosabban azt várod, hogy ne történjen semmi..., ne jöjjön meg. Eljön a nap és semmi, aztán másnap sem.. és végre elő lehet venni azt a tesztet. Na jó, én rögtön kettőt vettem... biztos, ami biztos.. :)

hubpages_hu.jpg

Forrás: www.hubpages.com

Annyira még soha nem volt hosszú az a 2 perc, amíg feltűnik a csík. Mit csík! CsíkOK!! Valahogy úgy képzeltem el, hogy ránézek a tesztre, már kilométerekről látszanak a vastag, színes csíkok. A ...

Tovább Szólj hozzá

anya apa terhesség babavárás terhességi teszt várandósság

süti beállítások módosítása